Sziasztok!
… itt a nyár vége és ez a szomorú tény előre vetít egy kis örömöt. Mert ez azt jelenti h a hagyományokhoz híven ismét találkozhatunk IZSÁKON az idényt záró CX-es összejövetelünkön.
Az elmúlt napok történése kapcsán az ezzel kapcsolatos eredeti forgatókönyvet némiképp átírta a SORS… korábban tolmácsoltam már Gulyás Jani meghívását amit személyesen maga is megtett Gárdonyban. Ő nem lakik mesze Izsáktól és azt mondta h szeretettel vár minket a jeles esemény kapcsán, főz nekünk valami bográcsos finomat, majd tele hassal elindulunk tőle együtt az izsáki felvonulásra.
Nos, az új felállás szerint a következőt tervezem.
Ezennel meghirdetem a
Gyógyítsuk meg Gulyás Jani –t című kirándulásunkat.
Helyszín Tabdi, időpont 2009.09.27 – vasárnap.
Indulás tőlem 10h-kor
A program egyszerű, megérkeznénk 12h környékén, meggyógyítjuk sérült barátunkat (már ha addigra kedves neje Brigitta hagy nekünk tenni valót ) majd megkönnyebbülve megyünk tovább Izsákra.
Remélem sokan csatlakoznak majd ehhez a mostani, remélem rendhagyó küldetéshez J
Addig is kellemes dugó mozgást !
|